Ismeritek a Maslow piramist? Maslow szerint a szükségleteknek létezik egy hierarchiája, amely piramisként ábrázolható. A hierarchia itt azt jelenti, hogy a különböző szintű szükségletek csak akkor lépnek fel, ha az alatta levő szint már részben kielégített. A szintek lentről felfelé:

  – fiziológiai szükségletek: levegő, víz, étel, alvás, szex
  – biztonság és védelem: fizikai védettség, kiszámíthatóság
  – szeretet és összetartozás: gyengédség, viszonzott érzelmi kapcsolat
  – önbecsülés: saját magunk önbecsülése, mások általi elismerés, becsvágy
  – önmegvalósítás: kreativitás, céltudatosság, hitelesség

Coaching-folyamatban a felsőbb szintekkel tudunk dolgozni: ahogy nő az önismeretünk, nő az önbizalmunk és önbecsülésünk is. Téma lehet, hogyan vagyunk képesek magunkat becsülni, illetve ezt másoktól kérni, Itt kapcsolódik a kommunikáció, ami szintén tanulható: hogyan tudjuk az érdekeinket érvényesíteni, mások érdekeinek figyelembevételével (asszertív kommunikáció), hogyan tudjuk a konfliktusainkat, a stresszt kezelni. Önmegvalósítás szinten megtalálni azt ami az egyént boldog(abb)á teszi, az életét kiegyensúlyozott(abb)á, vagy rátalálni a neki megfelelő karrierre, feladatokra.