Gurin Eszter vagyok, life coach, art coach, mediátor, nyelvtanár, szociálpedagógus és anya

Life Coach Esztergom – Tanító-olasz nyelvoktató szakon végeztem, majd szociálpedagógus végzettséget szereztem. Kislánykoromtól kezdve tanítani szerettem volna, majd a segítő tevékenységek is érdekeltek, ezekben találtam meg magamat. Saját nyelvoktató vállalkozásomban tanítottam/tanítok korszerű technikát használva, online is. Diákjaim sokszor megtiszteltek és megtisztelnek bizalmukkal, önkéntes munkáimban is szerepet kapott a segítés.

2016-ban vizsgáztam, mint life coach és mediátor.

2018-tól PREPARE/ENRICH tanácsadóként is dolgozom.

2019-ben végeztem mint művészet- és szocioterapeuta.

4 gyerekes anyukaként és vállalkozóként remek gyakorlatot szereztem időgazdálkodás, női szerepek összehangolása, konfliktus- és stresszkezelés, gyerekneveléssel kapcsolatos helyzetek megoldása (kamaszok is) területeken.

Nyelvtanári tevékenységemből adódóan nagy tapasztalatom van a motiválásban, illetve motiváció megtalálásában, a sikeres nyelvhasználathoz vezető célok kitűzésében és az ehhez kapcsolódó útvonalak megtalálásában.

14 éven át hegedültem, jelenleg ez már nincs aktívan jelen az életemben, de a zene és a művészetek szeretete megmaradt. A zene most leginkább tánc – salsa – formájában része az életemnek.

Azt gondolom, hogy ezek a képességek, tapasztalatok hasznosak amikor life coachként foglalkozom az ügyfeleimmel.

Szabadidőmben a salsa mellett szeretek utazni, és persze mint oly sokan mások, olvasni, klasszikus és könnyű zenét hallgatni, kiállításokra járni, sütni, társasozni.

Life coaching

A coach szó eredeti jelentése „edző”, de a life coachingban nem a testet, hanem a személyiséget, a lelket edzi a coach. Segít a célok elérésében, segíti a klienst, ha az elakad az életében. Kérdéseivel rávezeti, hogy a probléma milyen meglévő képességekkel oldható meg, fejleszti az önismeretét és segít több szempontból körbejárni a helyzetet.

A coaching az ügyféllel való partneri együttműködés, olyan gondolatébresztő és kreatív folyamat, amely arra inspirálja az ügyfelet, hogy a legtöbbet hozza ki önmagából személyes és szakmai szempontból is (ICF Etikai kódex).

A coaching nem terápia, a kliensnek nincsenek mentális betegségei, az ügyfél jelenlegi élethelyzetével foglalkozik és a jövőjére koncentrál. Nem tanácsadás, mert a coach nem ad tanácsot, kérdéseivel és eszközeivel az ügyfél megoldását segít megtalálni.

Egy jól irányított folyamat hatással van az ügyfél későbbi jövőjére is, kellő önbizalommal és optimizmussal könnyebben veszi majd az akadályokat. A cél az ösztönzés, inspiráció, a problémák más szempontokból való megvilágítása, a kitűzött cél megvalósítása.

Leggyakoribb témák, amiben segíthetek:

  • önismeret, önbizalom
  • kommunikáció
  • önérdekérvényesítés
  • konfliktuskezelés
  • stresszkezelés
  • időgazdálkodás
  • munka és magánélet egyensúlya
  • kapcsolati problémák feldolgozása
  • női szerepek összehangolása
  • gyerekneveléssel kapcsolatos helyzetek megoldása
  • nyelvtanulási motiváció megtalálása és célok kitűzése

A coaching „egy utazás a jövőbeni önmagad megtalálására” — David Taylor.

Telefonszámom: +36/20 343 0895, e-mail címem: eszter@eletterv.hu
„Nem nehéz kiváló döntéseket hozni, ha tisztában vagy az értékeiddel!”
Roy Disney

„A coach azt mondja ki, amit nem akarsz hallani, azt látja, amit nem akarsz látni, hogy az legyél, akiről mindig is sejtetted, hogy lehetnél.”
Tom Landry

„Nem félek a holnaptól, mert láttam a tegnapot és szeretem a mát.”
William Allen White

PREPARE/ENRICH – párkapcsolati gazdagítás

  • Esküvő előtt álltok és szeretnétek holtodiglan boldogságban élni?
  • Új pároddal tervezed az együttélést, úgy hogy már gyerekek is vannak?
  • Házasságban élsz, de valami hiányérzeted van? Javítanátok a kapcsolatotokat?
  • Kirepültek a gyerekek és eltávolodtatok egymástól?
  • Dolgozzunk együtt a jó/jobb kapcsolatotokért!

A PREPARE/ENRICH teszt egy remek lehetőség arra, hogy a tanácsadó gyorsan és objektíven megismerje a kapcsolatotokat és a kapott eredmények alapján személyre szabott tanácsadást nyújtson a következő területeken:

  • ismerjék a kapcsolatuk erősségeit és növekedési területeit
  • lehetőséget ad az őszinte és nyílt kommunikációra
  • lássák, hogy miben egyeznek és hol térnek el nézeteik
  • felismerjék, hogy milyen párkapcsolati mintákat alkalmaznak
  • olyan kapcsolat kialakítása, amely mindkét félnek vonzó és kielégítő
Online kitöltés

Kitöltés helye: https://www.couplecheckup.com/[…]

Az online teszt 600 kérdésből álló adatbázisból személyre szabottan a te párkapcsolatodra állít össze egy 120 kérdésből álló kérdéssort. A kérdések megválaszolása után megkapjátok pdf-formában az értékelést. Ennek értelmezésében is segíthetek, illetve a későbbi párkapcsolati tanácsadásban is állok rendelkezésedre.

Ebben az esetben a teszt ára 9 900 ft/pár online fizetve, a konzultáció díja: 18 000 ft/90 perc/pár

A tesztet eddig világszerte csaknem 3 millió pár töltötte ki. Életciklusuknak és családi állapotuknak megfelelően 4 különböző teszt-eszköztárból kapja meg a pár a saját kategóriájának megfelelőt. 165 kérdést kell megválaszolni. A teszt kiértékelése teljesen anonim módon történik.

A tesztet csak tanúsítvánnyal rendelkező, regisztrált tanácsadók alkalmazhatják. Tevékenységemet a H-00442 tanácsadói számon végzem.

A Prepare/Enrich magyarországi képviselője: Ketten Együtt Házassági Műhely. A jogtulajdonos Life Innovations Ltd. a PREPARE / ENRICH képviseletére Magyarországon a Ketten Együtt Házassági Műhelyt bízta meg.

AnyaélesztőAnyaélesztő coaching

  • Anyaként úgy érzed, hogy gyakran 100 kéz sem lenne elég a napi teendőkhöz?
  • Jó lenne, ha egy nap 48 órából állna?
  • Nincs egy szusszanásnyi időd?
  • Elmarad a sikerélmény?
  • Folyamatosan fáradt vagy?
  • Egyedül érzed magad a mindennapokban?
  • Nem találod magad a családi nyüzsgésben?
  • Jó lenne magadra csukni egy ajtót legalább 10 percre és fellélegezni?
  • Soha nem érsz a teendők végére?
  • Feszültnek érzed magad?

Segítségedre lehetek. Az üléseinken meghallgatlak, csak rád figyelek, kérdéseimmel segítek megtalálni a saját utadat. Önbizalmadban erősödni fogsz, kiegyensúlyozottabb, tudatosabb lesz az életed, új eszközök állnak majd a rendelkezésedre, melyekkel ezt elérheted.

Jelentkezz, ha valóban szeretnél változtatni. Telefonszámom (20) 343 0895, e-mail címem eszter@eletterv.hu.

Az üléseinket tarthatjuk skypeon, az esztergomi irodámban vagy nálad, amennyiben Esztergom-Lábatlan vonzáskörzetében laksz.

„Csodálatos az, amit egy nő megbír! – Egy nő, aki anya; – egy anya, aki szeret.” — Jókai Mór

EgyensúlyEgyensúly coaching

  • A munka megszállottja vagy?
  • Nincs időd a családodra, hobbidra?
  • Mindig a következő feladaton gondolkodsz?
  • Nem tudsz mit kezdeni a helyzettel, ha nincs előtted egy újabb kihívás?
  • Szívesen megállítanád a taposómalmot?

Életed főszereplője Te vagy, segítek az igényeidet felismerni és a saját döntéseidet meghozni, megtalálni a neked megfelelő egyensúlyt az életed különböző területein.

Az egyensúly egy békés állapot, amikor az egymás melletti életterületek nem akadályozzák egymás működését.

Ha valóban szeretnéd megtalálni az egyensúlyodat, várom jelentkezésedet! Telefonszámom (20) 343 0895, e-mail címem eszter@eletterv.hu.

„Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget, a hangzavarban a harmóniát. A nehézségek közt mindig ott van a lehetőség.” — Albert Einstein

szivecske2Önismereti csoport anyáknak

  • Ki vagyok én?
  • Hol vagyok a családban?
  • Hogyan működöm?
  • Hogyan működtetem a családomat?
  • Mit szeretnék elérni?
  • Hogyan tudom megvalósítani?

Anyasággal, nőiséggel kapcsolatos kérdéseket dolgozunk fel kreatív, művészi és coaching eszközök segítségével.
Ezek az eszközök segítenek kifejezni azt, amit szavakkal nem tudunk elmondani. Energiát szerzünk, hogy az egész család jobban érezze magát.

A csoportban ötleteket, támogatást, elfogadást adunk és kapunk.

Kéthetente csütörtökönként 10-12 óra között, 3-5 fő részére.

A négy alkalom ára 20 000 ft, tartalmazza a találkozókon felhasznált anyagokat. Művészi előképzettség nem szükséges.

Helyszín: Esztergom, Szent Tamás u. 1., Kucklander Irodaház, 129-es kapucsengő.

Csatlakozz hozzánk, várom jelentkezésedet! Telefonszámom (20) 343 0895, e-mail címem eszter@eletterv.hu.

„Az anya a család szíve, mosolya a szívverés.” — Ismeretlen szerző

szivPárkapcsolati coaching

  • Nem tudsz már beszélgetni a pároddal?
  • Félsz, hogy elhagy?
  • Szeretnél újra romantikus kapcsolatot?
  • Együtt vagy külön lenne jobb?
  • Nem szeretnéd, hogy elmérgesedjenek a konfliktusaitok?

Segíteni tudok abban, hogy felismerjétek az igényeiteket a párkapcsolatotokban. Hogyan tudjátok ezt meg megfogalmazni a másik félnek, hogy meg is értse azt. Önbizalmatok erősödni fog, jobban megismeritek magatokat és egymást is. Képesek lesztek egy minőségibb kapcsolatra egymással, vagy ha nem ez a ti utatok, akkor egy új partnerrel. Fejlődni fog a konfliktuskezelésetek és problémamegoldásotok is.

Ha szeretnétek a kapcsolatotokért tenni, várom a jelentkezéseteket! Telefonszámom (20) 343 0895, e-mail címem eszter@eletterv.hu.

„Az összeillőség nem arról szól, hogy egyetértünk, hanem arról, hogy okosan és biztonságosan vitázunk.” — Steve Biddulph

valtozasVáltozás coaching

  • Nem tudod, hogy merre tovább?
  • Tele a hócipőd?
  • Eleged van?
  • Munkahelyet váltanál?
  • A magánéletedben van szükség változásra?
  • Szeretnéd jobban érezni magad a bőrödben?

Nem vagy egyedül! Segítek felismerni az erősségeidet, fejlesztendő területeidet, megtalálni a célodat, a továbblépési lehetőségeidet. Támogatlak az utadon, erősítem a motivációdat. Újra biztonságban érezheted magad, szebbek lesznek a napjaid.

Ha valóban változásra vágysz és ezért tennél is, várom a jelentkezésedet! Telefonszámom (20) 343 0895, e-mail címem eszter@eletterv.hu.

„A nagy változások kezdetben lehetetlennek, utólag pedig elkerülhetetlennek látszanak.” — Robert Hunter

tollMűvészetterápia

  • Helyreállítanád a lelki egyensúlyodat?
  • Inkább képpel, zenével, mozgással fejeznéd ki a gondolataidat?
  • Hatékony eszközt keresel a belső feszültséged, szorongásod csökkentésére?
  • Fejlesztenéd a képességeidet?
  • Szívesen dolgoznál kreatív eszközökkel az önbizalmadon, életed nehezebb helyzetein?

Művészetterápiás alkalmakon dolgozunk a képzőművészettel (alkotunk), zenével, filmmel, mozgással, irodalommal. Művészi előképzettség nem szükséges, cél a benned zajló történések felismerése, nem az esztétikum. Egyéni és csoportos alkalmakon is találkozhatunk.

Bejelentkezés: (20) 343 0895, e-mail címem eszter@eletterv.hu.

„A művészet nem a láthatót adja vissza, hanem láthatóvá tesz.” — Paul Klee

Kamasz coaching

  • Nincs kivel beszélned?
  • Nem érted mi történik veled?
  • Semmihez nincs kedved?
  • Saját magadat is keresed?

Hogyan segíthetek? Valóban figyelek rád, meghallgatom amit mondasz és megértelek. Az önbizalmad a folyamat során erősödik, jobban megismered magad, megtalálod az erőforrásaidat. Ha kevéssé szeretsz beszélni, a művészetterápia és az art coaching eszközeivel is dolgozhatunk.

Ha úgy érzed, segíthetek, keress meg! Telefonszámom (20) 343 0895, e-mail címem eszter@eletterv.hu.

„A kamaszkor nem egyszerűen az élet egyik fontos időszaka, hanem az egyetlen olyan időszak, amikor életről lehet beszélni egyáltalán, a szó valódi értelmében.” — Michel Houellebecq

Pályaválasztási coaching

  • Mi leszek, ha nagy leszek?
  • Mi legyek, ha nagy leszek?
  • Merre tovább?
  • Mi történik, ha mást szeretnék csinálni?
  • Mihez van tehetségem?

Beszéljük át, nézzük meg a céljaidat, erőforrásaidat, gyengeségeidet, vágyaidat. Várlak 13-23 éves korod között, akár ha az általános iskola után nem tudod, hogy merre tovább, vagy a középiskolai éveidet zárod és elbizonytalanodtál, vagy ha a diplomád megszerzése környékén jöttél rá, hogy mást szeretnél.

Ez a szolgáltatás elérhető egyénileg (3-5 alkalom az ajánlott) és csoportosan is (3 főtől).

Keress meg, ha segítségre van szükséged! Telefonszámom (20) 343 0895, e-mail címem eszter@eletterv.hu.

„Mindenkiben van valami jó, csak meg kell találni.” — L. M. Montgomery

Szülő coaching

  • Mit rontottam el?
  • Miért nem hallgat rám a gyerek?
  • Miért nem beszél velem?
  • Mi lesz vele, ha így folytatja?
  • Nincs már szüksége rám.
  • Szeretnék neki segíteni!

Ha gyermeked már nagyobb, vagy kamasz és ismerősek ezek a kérdések, akkor gyere és beszéljünk róla őszintén. Nem ítélkezem, figyelek a kétségeidre. Keressük meg együtt azokat eszközöket, módszereket amelyekkel együtt újra ismerős és kedves lesz szülőnek lenned. Közelebb kerülhetsz a gyermekedhez és a megértéséhez is, fejlődik a kommunikációd.

Beszélgessünk a témáról, várom a jelentkezésedet. Telefonszámom (20) 343 0895, e-mail címem eszter@eletterv.hu.

„Kegyes dolog a természettől, hogy ad 12-13 évet arra, hogy az ember megszeresse a gyerekét, mielőtt még eléri a kamaszkort – és nagy találmány a logika, amelynek segítségével néha még ez alatt a nehéz időszak alatt is szót tud érteni vele.” — Mérő László

Árak

Az első alkalom (30 perc) kötelezettségek nélküli és ingyenes. Célja az ismerkedés, a coaching folyamatának és kereteinek megismerése, a probléma átbeszélése, döntés a közös munkáról.

Egyéni coaching alkalmak skype-on és az esztergomi irodában: 10 000 ft/óra.

Egyéni művészetterápia az esztergomi irodában: 10 000 ft/óra.

Páros coaching alkalmak: 16 000 ft/óra.

Egy teljes coaching folyamat rendszerint 5-10 ülésből áll. Általában hetente-kéthetente egyszer találkozunk. Az egymást követő ülések sorozata többnyire nem nyúlik túl négy hónapon.

Nagycsaládos (NOE) kártyával coaching alkalmakra 15% kedvezményt adok.

Adventi várakozás 24.

Köszönöm, hogy velem készültetek, talán sikerült napi pár perc nyugalmat találnotok és kicsit közelebb kerülni magatokhoz.

Áldott, békés karácsonyt kívánok!

“A karácsony úgy érkezik meg minden esztendőben, mint maga a decemberi hónap, havával és téli gondjaival, költészetével. Akár a telet, mintha az ünnepeket is elegendő volna rábíznunk a csillagok járására, hogy a nagy égi mechanizmus engedelmesen, évről évre meghozza számunkra. De ez nem így van. Az ünnep nem csak “ránk köszönt”, az ünnepet ki is kell érdemelnünk. Annak, akinek az ünnepet már csak az idő körforgása hozza meg, annak számára lassan kihűl a karácsony melege, kiürül jelentése, míg végül kínos teherré válik. Az ember kivételes lény. Pillanatról pillanatra rászabott életét, azt, amitől percre se tud megszabadulni, kell pillanatról pillanatra kiérdemelnie, megtalálnia. Életünk e terhes és fölemelő ellentmondásának egyik legszebb diadala, értékmérője: a valóban megtalált ünnep. Azt jelenti, hogy a gépieset, a közönyöset, a mereven ránk szabottat sikerült szabadsággá, értelemmé, szépséggé emelnünk. A valódi ünnep: az idő és az öröklét érintkezése. Igaz, csak pillanatra tarthat, órákra vagy pillanatokra, de e nélkül a “pillanat” nélkül puszta körforgásba merül vissza naptárunk.” (Pilinszky János: Karácsonyi gondolatok)

 

 

Adventi várakozás 23.

Eszközök: papír, rajzeszköz (színes ceruza, filc, festék, zsírkréta, amit otthon találsz)

Készíts egy karácsonyi képeslapot, írd is meg egy olyan személynek aki valamiért nincs veled.

 

Adventi várakozás 22.

Keress egy verset ami a mai hangulatodat, érzéseidet, gondolataidat bemutatja.

 

Life Coach Esztergom

 

Telefonszámom (20) 343 0895 (Gurin Eszter), e-mail címem eszter@eletterv.hu. Facebook oldalam elérhetősége https://www.facebook.com/eletterv.hu/.

Irodám címe HOTEL ADALBERT - Szent Tamás ház, 2500 Esztergom, Batthyány Lajos u. 6. (útbaigazítás a recepción).

Life Coach Esztergom

HOTEL ADALBERT – Szent Tamás ház, 2500 Esztergom, Batthyány Lajos u. 6. (útbaigazítás a recepción)

[surbma-cookie-popup-link class="button" text="Szeretném megváltoztatni a cookie-beállításaim!"]